Miért jó BONATTI ELIT KLUB tagnak lenni?

Miért jó BONATTI ELIT KLUB tagnak lenni?

Miért jó BONATTI ELIT KLUB tagnak lenni?

Van egy hagyományunk. Év vége közeledtével mindig megnézzük, hová jutottunk el az adott évben, illetve a fennállásunk óta.

Továbbá megvizsgáljuk azt is, hogy min lehetne még javítani, hogyan tudnánk még többet adni. Az idei évértékelésnél – legnagyobb örömünkre – arra a következtetésre jutottunk, hogy egyre többen ismerik a Bonatti fehérneműk kényelmét és a „mintha rajtam sem lenne” érzést. Sőt, számos kedves vásárlónk fejezte ki hűségét azzal, hogy feliratkozott hírlevelünkre, ráadásul sokan egészen a kezdetek óta velünk vannak. Ez hatalmas megtiszteltetés számunkra, így szeretnénk megjutalmazni őket kitüntető figyelemmel és kiváltságokkal, hogy vásárlásaik során maximális előnyöket élvezhessenek.

Ennek szellemében hoztuk létre a BONATTI ELIT KLUB-ot (az ide feliratkozók számára), melynek keretében olyan kedvezményeket, lehetőségeket, ajánlatokat és akciókat biztosítunk, melyek máshol és mások számára egyáltalán nem lesznek elérhetők. Sem webáruházunkban, sem üzleteinkben.

A Bonatti ELIT KLUB-hoz való csatlakozás díjtalan, csupán egy hírlevélfeliratkozással regisztrálni kell.

A belépés pillanatától kezdve folyamatos előnyök és kedvezmények várnak. De van még egy jó hírünk! Nem kell hűségpontok, matricák vagy nyomdák gyűjtésével bajlódnod, azonnal élvezheted a legnagyobb kedvezményeket.

Hogy megkönnyítsük a döntést, összegyűjtöttük, miért jó BONATTI ELIT KLUB tagnak lenni.

  • Olyan szolgáltatásokat vehetsz igénybe márkaboltjainkban, amiről mások még csak nem is tudnak.
  • Az ünnepi időszakban, illetve jeles napokon, csak neked szóló egyedi kedvezményeket kapsz.
  • Az ünnepeken kívüli időszakban is lesznek csak neked szóló akciók, kedvezményes termékek.
  • Csak Te élhetsz a szezonváltáshoz kapcsolódó kedvezményekkel.
  • Egyedi értesítést kapsz a kedvezményekről.
  • Egyedi webshop kedvezményeket kaphatsz.
  • Mindenkinél hamarabb értesülhetsz az újdonságokról.
  • Különleges, extra szolgáltatásokat vehetsz igénybe a hétköznapi vásárlókhoz képest.
  • Kiemelt bánásmódban részesülsz, amikor betérsz bármelyik Bonatti Márkaboltba.
  • Nyereményjátékaink többsége kizárólag a Bonatti ELIT KLUB tagjai számára lesznek elérhetők.
  • Élhetsz majd elővásárlási, előrendelési joggal.
  • Bizonyos időszakokban mennyiségi kedvezményt kapsz.
  • Részt vehetsz szaktanácsadáson.

A fejlődés jegyében a későbbiekben szeretnénk egyre többet adni, ehhez viszont szükségünk van egy folyamatosan bővülő közösségre. Csatlakozz, legyél részese ennek a nagyszerű kezdeményezésnek, és tapasztald meg a saját bőrödön, hogy miért jó BONATTI ELIT KLUB tagnak lenni.

MÁR MOST NYERHETSZ, ha részt veszel a november 4-én éjfélig tartó a Bonatti halloweeni nyereményjátékban, mely KIZÁRÓLAG A BONATTI ELIT KLUB TAGJAI SZÁMÁRA érhető el.

Hogyan tudsz részt venni a nyereményjátékban? Iratkozz fel hírlevelünkre és válj az ELIT KLUB tagjává!

Utána már indulhat is a játék az alábbi értékes nyereményekért:

  • MAIDA J-20 női köntös 14 320 Ft értékben
  • Kék fehérnemű szett 10 800 Ft értékben
  • Narancssárga fehérnemű szett 10 900 Ft értékben

Oszd meg ezt a bejegyzést!