Pizsamaparti és a pizsama története
A pizsamapartik Amerikában a legnépszerűbbek és lassan-lassan kúsznak át Európa mindennapjaiba.
Tulajdonképpen ez egy buli, amelyen a jelenlévők pizsamát viselnek, és általában éjszakára is maradnak. Eredete állítólag a 20. század elejére tehető; legkorábbi említése a The Westminster Gazette-ben található. A gyerekek és főleg a kislányok körében népszerű ma is és régen is, de ez az esemény nem csak kizárólag a gyereklányok körében népszerű. A kiskamasz fiúk is rendeznek ilyen partikat, a felnőtt huszon-harmincéves hölgyekről nem is beszélve. Dresscode: pizsama.
De induljunk onnan, honnan ered a pizsama szó!
A középkorban a legtöbb pizsama lényegében formátlan és stílustalan volt, egyszerű díszítéssel és szabással. Ezeket a család feleségei és lányai készítették. Csak a királyi és nemesi származásúak hordtak pizsamát, ami több volt egy egyszerű hosszú ruhánál. Inkább nagy és hosszú ruhák voltak széles ujjakkal a nagyobb kényelem érdekében. De a pizsama nem nyugati eredetű. A hindi pijamah (egyesek szerint „pae jama” vagy „pai jama”) szóból ered, amely lefordítva talán lábruházatot jelent és a 13. századi oszmán birodalomig vezethető vissza. A pizsamák hagyományosan bő nadrágok, amelyeket zsinórral vagy húzózsinórral a derékra kellett kötni, és ezt a nők és a férfiak egyaránt viselték a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában, beleértve Bangladest, Pakisztánt, Iránt és Dél-Indiát. A pizsama lehet szorosan illeszkedő az egész lábszáron, vagy nagyon telt derékban és térdben, feszes a vádlinál és a bokánál. Általában térdig érő öves tunikával hordták őket. Bár a szó hindi, a Közel- és Távol-Keleten hasonló ruhadarabok találhatók a népviseletben.
A pizsamát az európaiak úgy fogadták örökbe, hogy egzotikus nappali ruházatként hozták vissza. Bár a pizsama viselése csak a 20. században lett népszerű igazán.
A pizsama mint hálóruha
Általában úgy tartják, hogy a pizsamát 1870 körül vezették be a nyugati világba, amikor a brit gyarmati lakosok, akik a hagyományos hálóing alternatívájaként fogadták el, visszatérésük után folytatták tovább használták a ruhadarabot. A 19. század végére a pizsama kifejezést egy kétrészes ruhadarab leírására használták. Ez jelentette mind a pizsamanadrágot, mind a hozzájuk hordott kabátszerű felsőt.
1902-re a férfi pizsamák széles körben elérhetőek voltak a hagyományosabb hálóingek mellett, és mivel olyan szövetekből is gyártották őket, mint a flanel és a madra elvesztették egzotikus jelentésük nagy részét. Az 1920-as évek letisztult, gyakran androgün divatja elősegítette a nők pizsamaviseletének népszerűsítését. Míg a férfi pizsamák mindig pamutból, selyemből vagy flanelből készültek, a női mintákat gyakran élénk nyomott selyemből vagy műselyemből készítették és szalagokkal vagy csipkével díszítették.
Az 1940-es évekre a nők „rövidke” pizsamát viseltek, amiből később a babydoll lett. A tipikus baby-doll pizsama egy ujjatlan felsőből plusz a szegélyénél és a lábnyílásoknál fodros ballonbugyiból állt. Az 1960-as évek közepére a baby-doll pizsamák lányok és nők millióinak szokásos nyári hálóruhái voltak.
Az 1970-es években az uniszex stílus népszerűsége miatt a pizsamákat gyakran a férfiruházat ihlette. A szabott szatén pizsamák az 1920-as évek óta népszerűek voltak, de ebben az időszakban a férfiak és a nők is újra felfedezték. Ebben az évtizedben a vietnami és kínai hagyományos öltözködésre épülő etnikai stílusokat antidivatként és viselőjének politikai nézeteire vonatkozó nyilatkozatként viselték. Ez az uniszex és etnikai irányzat a mai napig fennmaradt.
A pizsama és a divat
A nők a 18. század óta kísérleteznek a pizsama stílusú nadrágok adaptálásával. De ez az álarcos jelmezekkel, a színésznőkkel és a prostitúcióval volt összefüggésben, nem pedig a tekintélyes nőkkel. Amelia Jenks Bloomer (1818-1894), amerikai feminista 1851-ben térdig érő szoknyával hordott terjedelmes „török nadrágot” fogadott el a divatos ruha alternatívájaként. A megjelenésére a válasz túlnyomórészt negatív volt és a Bloomer-jelmez viselet nem nyert elfogadást.
A pizsamát a 20. század elején kezdték divatos ruhává alakítani, amikor az avantgárd tervezők a tearuha elegáns alternatívájaként reklámozták. Paul Poiret francia couturier (női ruha tervező) már 1911-ben piacra dobta a nappali és esti pizsama stílusokat. Az ő befolyása nagy szerepet játszott a végső elfogadásban. A tengerparti pizsamákat, amelyeket a tengerparton és a sétálóutcán hordtak, Gabrielle „Coco” Chanel népszerűsítette az 1920-as évek elején. Az első strandpizsamát a kalandvágyó kevesek hordták, de az évtized végére az átlagos nő számára is elfogadható ruhává vált. Ebben az évtizedben vált legitimmé az esti pizsama, amelyet az otthoni kötetlen étkezések új típusú viseletének szántak. Az esti pizsamák népszerűek maradtak az 1930-as években, majd az 1960-as években újra megjelentek „palazzo pizsamák” formájában. (A Palazzo pizsamát a római tervező, Irene Galitzine mutatta be 1960-ban elegáns, de kötetlen estélyi ruhaként.)
A Palazzo pizsamák rendkívül széles szárral rendelkeztek és gyakran puha selyemből készültek, amiket gyöngyökkel és rojtokkal díszítettek. Az 1970-es években az estélyi és a nappali ruházat egyesült. Roy Halston különösen ismert volt a szaténból és kreppből készült nadrágkosztümjeiről, amelyeket „pizsama öltözködésnek” nevezett. Ennek fényében a népszerű magazinok azt javasolták az olvasóknak, hogy a fehérnemű-osztályokon vásároljanak pizsamát estélyi ruhaként.
A pizsamaipar legfontosabb innovációját a varrógép feltalálása jelentette.
Ez eredményezte, hogy a saját ruhák megalkotását felváltotta a készruha bolti vásárlása.
A pizsamapartik felnőtt korban is nagyszerű események, ahol ismét lehetünk gyerekek egy éjszaka erejéig vagy tarthatunk igazi csajos bulit lelki terápiaként. Mindegyis, mert a lényeg a pizsama, ami lehet vidám, vicces, bohókás vagy karakteres, netán szexi kényelmes legyen, legalább annyira, mint a Bonatti pizsamák! Nézzünk néhány tippet a pizsamapartik fergeteges bulijába!