Ismerd meg Mikulás akciónkat!

Mikulás akció

Ismerd meg Mikulás akciónkat!

Aki még lélekben kicsit gyerek tudott maradni, az tisztában van vele, hogy a Mikulás december 5-éről 6-ára virradó éjszaka érkezik.

 

A Mikulás, eredetileg Szent Miklós a IV. században élt, a mai Törökország területén és püspök volt. Már a hatodik században szentként ismerték és tisztelték. A tengerészek, a kereskedők, a gyógyszerészek, a zálogházak, a gyermekek és diákok oltalmazója. Életéről számos legendát ismerünk. Azt azonban kevesen tudják, hogy bőkezűbb volt a büntetésben, mint a jutalom osztásban. A keresztény hagyomány szerint, megbüntette (virgáccsal ütötte a kezüket) azokat, akik letértek a hit útjáról, ezért mondják a szófogadatlan gyerekeknek, hogy virgácsot találnak csizmáikban ajándékok helyett.

De a Bonatti magyarországi képviselete szerint, 2017-ben minden kis és nagy gyerek jó volt. Éppen ezért, aki december 5-6 között látogat el a Széphalom Bevásárlóközpontban lévő márkaboltunkba az egy apró meglepetésre számíthat, amihez vásárolni sem kell. Csak hozd el a mosolyod!

Aki azonban már látta a karácsonyi limitált szériás termékeinket tudja, hogy ezek a kényelmes, puha csodák csak korlátozott ideig lesznek elérhetőek és érdemes beszerezni belőlük néhány darabot. Éppen ezért, két akcióval is készülünk.

 

Mikulás akció I.

Ha valaki 10 000 Ft felett vásárol márkaboltunkban, az 5200 Ft értékű ajándékot (egy jó meleg csizmát: Macarena, Emiliana, Costanza) kap tőlünk, ami amellett, hogy melegen tartja a lábat azért is előnyös, mert nem kell kipucolni és a Mikulás sok-sok ajándékot tud belepakolni. Ez 52% kedvezményt jelent.
Az akció érvényes december 5-és 6-án  a készlet erejéig.

 

női csizma - Macarena női csizma Emiliana

 

​​Mikulás akció II.

Ha valaki 4 darab férfi alsónadrágot vesz, ajándékba kap egy karácsonyi limitált szériás fecskét vagy boxer alsót (Fernando, Gustavo, Adamo, Roberto, Bardo vagy Gabino). Mert mi a férfiakra is gondoltunk.
Az akció érvényes december 5-és 6-án  a készlet erejéig.

 

 

Az ünnepi termékeink természetesen a megszokott Bonatti minőséget képviselik. Kényelmesek, puhák és továbbra is biztosítják a “mintha rajtunk sem lenne érzést”, de az ünnep jegyében érkeztek érzéki piros színű termékek és egy kis humor is, hogy legalább az év hátralévő részében gyerekek tudjunk egy kicsit maradni.

Oszd meg ezt a bejegyzést!

Hozzászólás (2)

  • Sándor Éva Reply

    Kedves Bonattisok!
    Szeretném megtudni a férfimodell nevét aki az önök termékeit reklámozza Hol nézhetek utána? Ha lehetséges volna bejelölném facebookon
    Tisztelettel Sándor Éva balettművész és klasszikus balett pedagógus

    2017. 12 23. at 21:55
    • kati Reply

      Kedves Éva!

      Sikerült megtudni a modell nevét, kettő férfi modell is van: A karácsonyi kollekció modellje: Alexa Gavrilovic, az őszi-téli kollekció modellje pedig Ivan Papic volt.

      2018. 01 04. at 18:37

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.


All search results
VÁSÁRLÁSI KUPON

VÁSÁRLÁSI KUPON

1000 Ft azonnali kedvezmény minimum 8000 Ft feletti vásárlás esetén. Add meg az adataidat, hogy megküldhessük neked a kuponkódodat! A kupon a webshopban történő vásárlásnál érvényes egyszeri alkalommal nem akciós termékekre.

Sikeresen fogadtuk érdeklődését.