Fehérnemű férfiszemmel – rendhagyó blogbejegyzés Csonka Bencétől

Fehérnemű férfiszemmel

Fehérnemű férfiszemmel – rendhagyó blogbejegyzés Csonka Bencétől

Fehérnemű férfiszemmel

Mi az a ruhadarab, amit minden nő visel, de társaságban igen csak pironkodik, ha arról esik szó, ugyanakkor sokunk erotikus fantáziájában bérelt helye van? Igen, ez a női fehérnemű.

Most azonban érdekesebb, ha megfordítva a nézőpontot, a férfiak szemszögéből tekintjük a témát.

A legtöbb férfi először is respektálja, ha a nő az ő kedvéért viseli ezeket a ruhadarabokat, mert – ha hisszük, ha nem – ez is beletartozik a társas viselkedés kódrendszerébe. Természetesen azon az igényen kívül, hogy a viselő elfogadja magát és egészséges az önképe.

A fehérneműk, ahogy a többes szám is jelzi, többfajta ruhadarabból állnak. Ma már a fehérnemű célja nem egy plusz réteg képzése a testünk és állandóan viselt ruháink között. Nem is a régen oly kétes higiénia biztosítása vagy a test melegítése, hanem az elkápráztatás és lenyűgözés. Mindegy, hogy ez a kedvezményezettnek, vagy akár magának a viselőnek okoz örömet.

Éppen ezért, már különböző fehérnemű fajtákról beszélhetünk aszerint, hogy mennyire hangsúlyosan látszanak a hétköznapi viselet alatt, avagy mennyire észrevehetetlenek. A fehérnemű kiválasztása kényelem- és kontextusfüggő. A férfiak számára egy kevésbé látszó darab szintúgy tehet izgalmas benyomást, mint az ellenkezője. Férfiként egyértelműen azt gondolom, hogy a fehérneműnek egyaránt helye van – látható vagy láthatatlan ruhadarabként – a hétköznapokban és a különleges, de társas megjelenéseken, illetve egy romantikus „kettesben maradás” esetében is.

Az általános értékelést magunk mögött hagyva, immár rátérhetünk a specifikumokra.

Elsőként érdemes azzal foglalkozni, hogy mit is néz meg egy férfi egy nőn. Természetes adottság, hogy a férfi tekintete elsőként a hangsúlyos részekre téved, például a dekoltázsra, azonban tévedés lenne ez alapján azt hinni, hogy az összkép egyáltalán nem fontos. A férfiak igenis megpróbálnak az egészre is tekinteni és kevésbé elmerülni a részletekben. Ezért is lehet fontos az összbenyomás. Ezt érdemes szem előtt tartani a ruházat kiválasztásakor is. Tehát lényeges, hogy választandó ruhadarab ne csak egy adott területet hangsúlyozzon ki. Jó választás lehet az a fehérnemű, ami ,,több”, mint pusztán egy melltartó és bugyi:

A továbbiakban a színvilág kerül terítékre. Ez érdekes kérdés, hiszen mindenkinek megvan a saját favoritja, ami a színeket illeti. Továbbá a színválasztás függ a sugallni kívánt hangulattól, az évszaktól, valamint a bőrszíntől is. Biztonsági játék lehet az úgynevezett bevett színek alkalmazása. Ahogy a piros kifejezheti az erotikus jelentéstartalmat, a fekete a titokzatosságot, különösen hangsúlyozva az eltakart részeket, míg a fehér kiemelheti a lány egyik jellemző tulajdonságát és lehetőséget teremt arra is, hogy lerombolja a sztereotípiákat, hiszen ez a szín is lehet dögös.

Ezeken az alapszíneken túl azonban, érdemes lehet újakkal is próbálkozni. Ha a színösszeállítás merészebb, a színek összjátéka kellemes meglepetést okozhat a férfiak számára, akik ezáltal elismerhetik a nő kreativitását, valamint bátorságát, hogy el tudott szakadni a megszokottól. Az egyediségre mindig érdemes lesz törekedni!

melltartó - Isabella MAGGIE push-up melltartó kék B

Ugyancsak fontos szót ejteni a formáról és úgy általában a fazonról.

Bár, ha a nőről és a férfiről mint párról beszélünk, primitív szillogizmussal kikövetkeztethetjük, hogy az érdeklődésük elég sok ponton egybevág. Ez azonban nem mindig van így, sőt egészen ritka is lehet, ami pontosan abból következik, hogy a nők és férfiak különböznek egymástól, már csak az eltérő szempontrendszereik miatt is. Folytatva a fentebbi gondolatmenetet, miszerint a férfiaknak az összkép is legalább ugyanolyan fontos, érdemes lehet odafigyelni, hogy egy adott fehérneműnek melyik változatát preferálják.

Vegyük példának okáért a melltartót! Bár a trendek folyamatosan változnak, egy kérdés örök: pánttal, vagy anélkül. Push-up vagy eredi formák. Tanga vagy francia bugyi. Csipkés vagy visszafogott. Ebben a döntésben a nők bátran kikérhetik a párjuk, barátjuk, azaz a férfiak véleményét. Ha a férfinak szóló meglepetésről van szó, kis fantáziával megfelelő módon meg lehet tudni az igényeket anélkül, hogy mi, férfiak rájönnénk miről is lesz szó igazán. Annál nagyobb bajban van egy hölgy, ha a férfi vásárol számára fehérneműt, hiszen a méreten, a színen és a formán túl még az is a megoldandó feladatok közé tartozik, hogy egyáltalán bemer-e menni a boltba.

Természetesen igazán jól akkor járhat egy nő, ha az új fehérnemű nem csak sikert arat, hanem még kényelmes is. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen a testünk is változhat csak úgy, mint az ízlésünk a későbbiekben.

CHANTAL melltartó fekete B elolrol

Végezetül fontos megjegyezni, hogy a kinézetnél és a férfi kívánságainál sokkal fontosabb szempont az, hogy a nő elfogadja a külsőjét mindenfajta önképzavar nélkül. Hiszen a magabiztosság hozzájárul a kisugárzáshoz, ami szintén fontos, ha nem a legfontosabb eleme a vonzódásnak. Viszont ebbe az is beletartozik, hogy a kívánt alakért igenis meg kell küzdeni, nem másért, inkább önmagunkért!

Ez elegendő önbizalmat fog adni ahhoz, hogy a megfelelő fehérneműt sikerüljön választani!

Oszd meg ezt a bejegyzést!