2019 férfi fehérnemű trend.

 

Mint minden évben, 2019-ben is vannak férfi fehérnemű trendek.

A divatszakma ajánlásai ismét megmutatták, hogy az öltözködés a felsőruházaton túl is folytatódik.

Számos szempont van, ami alapján eldönthetjük, mit viselünk fehérneműként magunkon! Ebben az évben is ott találjuk a listán az örökzöldeket, amik úgy látszik sohasem mennek ki a divatból. Ugyanakkor a színek összeállítása, az anyag és a fazon új megvilágításba kerül. Mindez olyan fehérneműket eredményez, aminek ott a helye a fiókban.

A férfiakkal kapcsolatban kár a folytonos női összevetésből kiindulni. A férfi fehérnemű ugyanis sokkal kevésbé integráns része az öltözetnek, mint a nők esetében. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kevesebb figyelmet kell fordítani rá! Ugyanis a hétköznapi preferenciák, mint az anyag puhasága, kényelmessége mindig örök elvárás marad. Ebben a tekintetben idén a pamut anyagé a főszerep. Ami már szinte minden termék esetében 100%-os, amivel búcsút is inthetünk a poliészternek.

Egyre jobban nő az igény, hogy a nadrághoz válasszunk alsót. Nem csak a színről van szó, hanem az átlátszóságról és a kényelemről is, váltakozó testhelyzetben. Mivel egyre több időt töltünk munkahelyeinken, illetve rohanással két célállomás között ingázva, nincs időnk a cserére. Éppen ezért a jó alsónadrág a nap végére is ugyanolyan használati értékkel kell, hogy bírjon, mint a nap kezdetén.

Mivel tavasz van, várható volt, hogy megjelennek az első fecskék. A határ azonban tovább mosódik a rövid fazonú fecske és a combközépig érő boxer között. Létrejön egy olyan fehérnemű, amely mindkettő pozitív tulajdonságait megpróbálja egybegyúrni. Nagyobb teret engedve a mozgásnak, ugyanakkor optikailag hosszabbítva a lábat.

 

 

 

 

 

 

Mivel mára teljesen kiszorultak a szűk feszes nadrágok, a fehérneműk fazonja abszolút az egyéni választás és vállalás terepe lett.

A színeket tekintve megmaradnak az egyszerűbb fehér és fekete darabok. Ugyanakkor előre törnek a kevésbé világos színek, főleg a kék. Egyértelmű, hogy a mintás alsónadrágok váltják idén az egysíkúakat. A kettősség megmaradásának oka nem a férfi fehérnemű trendekre fogékonyabbak és kevésbé fogékonyabbak nagy száma miatt van. Vannak ugyanis olyan élethelyzetek, amik előre meghatározzák, milyen színskála szerint is öltözzünk. Egy sima fekete darab kiváló lehet öltönyhöz, tornagatyához, vagy otthoni melegítőhöz. Ellenben a színesebb és motívumokkal tarkított darabok jól mennek a bulis szettekhez, pláne, ha az éjszakát – terveink szerint – nem otthon akarjuk tölteni.

A mintázattal érdemesebb többet foglalkozni, mert ma a bőség zavarával szembesülhetünk szinte bárhol. Persze most nem az egyszer használatos, születésnapos, polgárpukkasztó fehérneműkről van szó. Idén a geometrikus vonalak képviselik a trendit. Természetesen ez a mintázat kevésbé színes és bohém, de nem baj, ha a nem egyhangú darabokba ezúttal egy kis komolyságot viszünk. A bohémságot nyugodtan meghagyhatjuk azoknak a fehérneműknek, amelyek egy sötétebb alapszínen helyeznek el stílusos részeket, mint például a csíkok, lépcsőzetes formájú vonalak, buborékok vagy szövetre emlékeztető alakok.

férfi atléta, férfi póló - Cristoforo

Mindezek a változások, a férfi fehérnemű trendek összegezve, a hétköznapi elegancia felé mutatnak utat, egyfajta felnőttes háttérgondolatisággal. Ami igazán nem rossz! Mert, ha komoly férfi vagy öltözz is úgy!